Az idegenlégió nem Eldorádó (I.)

Napjainkban is lehet olvasni különbözõ újságokban, hogy várják a jelentkezéseket a Francia Idegenlégióba. Nem kell hozzá más, csupán egy orvosi vizsgálat. Nos, ez hazugság. Bármilyen vizsgálatot is végezzenek itthon bárkin, készíttessenek vele fizikai vagy szellemi tesztet, ez az idegenlégióban semmit nem jelent. Csakis azért hirdetik, hogy az érdeklõdõk befizessenek 20–30 ezer forintokat. Ezért kiviszik õket Franciaországba, s ott egyszerûen magukra hagyják õket. Odakint aztán teljesen más éri õket, mint amit idehaza hallottak – szögezi le mindjárt beszélgetésünk elején Szabó Ferenc egri fiatalember, aki viszont valóban tagja volt a Rejtõ-regényekbõl ismert alakulatnak. Természetesen a neve nem azonos az eredetivel – alakulatánál kapta ezt –, ám az óvatosságra azért is van ok, mert négy és fél évi szolgálat után váratlanul hagyta el a légiót. Amit azonban tõle hallottunk, s most kedves olvasóink sorozatunkban is nyomon követhetik kinti pályafutását, nagyon érdekes, számunkra szerencsére ismeretlen világba kalauzol el bennünket.

Elsõ ránézésre Szabó Ferenc semmiben sem különbözik korabeli társaitól. 
Napbarnított, mosolygós arc – olykor azért gondoktól elgyötört –, zömök 
testalkat, masszív, sokat próbált izmok, tetoválás a karon. Meglehet, ha valaki 
látja õt, egyáltalán nem gondolná, hogy az elõtte lévõ fiatal férfi megjárta a 
Francia Idegenlégiót.
– Mi volt az indítéka annak, hogy kipróbáld az idegenlégiót? Sokan csupán 
kalandnak fogják fel a dolgot, aztán persze alaposan meglepõdnek – vetem fel 
beszélgetésünk elején az  egri fiatalembernek.
– Családi okok miatt jelentkeztem végül is az idegenlégióba – válaszolja. – 
Valójában egy franciaországi kisebb körútra indultam, ám amikor kint 
tartózkodtam, megérlelõdött bennem az elhatározás, hogy jelentkezem oda. Régóta 
nagy csodálója voltam az idegenlégiónak. Néha motoszkált már ezt megelõzõen is 
bennem, hogy meg kellene próbálni, mire lennék ott képes, de igazán komolyan 
egészen addig nem szántam rá magam.
– Elõzõleg informálódtál errõl az alakulatról?
– Nagyon sokat olvastam róla. Talán ezek ismeretében is volt Franciaország 
olyan hatással rám, hogy akkor úgy döntöttem, megpróbálom.
– Itthon voltál katona?
– Hogyne – neveti el magát. – Még azt is elárulom, hogy nem vagyok katonatípus. 
Nem igazán bírom a hosszú távú kötöttséget.
– Meddig szolgáltál a seregben Magyarországon?
– Tizennyolc hónapot.
– S az idegenlégióban?
– Négy és fél évet.
– Szóval, ott jártál Franciaországban, s egyszer csak döntöttél: irány az 
idegenlégió. Ismertél valamilyen idegen nyelvet?
– Nem, franciául például abszolút nem beszéltem. Hogy úgy mondjam, a semmibe 
kerültem be. A környéken magyart is alig találtam. Csupán egy barátom volt, 
akivel együtt utaztunk ki, s együtt is jelentkeztünk. Õt azonban már az elsõ 
nap kirúgták.
– Miért?
– Volt neki egy nagyon-nagyon régi mûtétje a bokáján. Ez pedig a légióban 
kizáró oknak számít. Elvitték hát a vasútállomásra, fizettek neki egy 10 
kilométeres vonatjegyet Aubagne-tól Marseille-ig, s mehetett isten hírével.
– Mi is ez az Aubagne?
– Ebben a városkában van az idegenlégió franciaországi központja, mondhatni, a 
fõvárosa. Marseille-tõl 10 kilométerre található. Mindenki, aki a légióba 
jelentkezik, oda kerül elõször. Több helyen lehet érdeklõdni, a francia 
területen legalább 8–10 felvevõközpont létezik, s ezekbõl maximum egy héten 
belül Aubagne-ba viszik a leendõ légióst.
– Mit tesznek a jelentkezõvel az idegenlégió fõvárosában?
– Ha már oda kerül valaki, attól elõször is azonnal elvesznek mindent, pénzt, 
iratokat, személyes holmikat, még le is vetkõztetik, s kap egy szabadidõs 
ruhafélét, melegítõt, abban járkálhat egy hétig. Közben dolgoztatnak is. 
Egyvalami jár csak a légiósjelöltnek, a napi háromszori étkezés. Azon túl 
azonban semmi mást nem kap. Az is meglehet egyébként, hogy már a második napon 
azt mondják neked: viszontlátásra! Megkezdõdnek ugyanis a szigorú orvosi 
vizsgálatok. Egyáltalán nem érdekli õket, melyik országban milyen vizsgálatokon 
estél addig át, csak a saját tesztjük számít! Az orvos szinte minden 
négyzetcentimétert aprólékosan átvizsgál rajtad. Ha valamilyen korábbi mûtéti 
heget fedez fel, az azt jelenti, hogy vége. Nem vesznek fel. Teljesen mindegy, 
hogy mire mûtöttek.
– Tehát például egy mandulamûtét miatt is elküldenek? Ilyenen ugyanis szinte 
mindenki átesik gyerekkorában.
– Csak arról beszélek, ami külsõleg látszik. Volt, akinek elõzõleg 
ínszalagszakadást operáltak a bokáján, egy másiknak vakbélmûtétje volt. 
Mindkettõ azonnal mehetett is a központból.
– Azt tartják, hogy a Francia Idegenlégióba elsõsorban azok mennek, akiknek 
úgymond saját országukban vannak elszámolni valóik. Mondjuk, bûncselekmény jogi 
következményei elõl menekülnek, esetleg adótartozásaik vannak. Tényleg igaz az, 
hogy ez nem érdekli a légiót?
– Részben igen, részben nem. Természetesen nem arról az emberrõl van szó, aki 
esetleg valamiféle kisebb súlyú bûntényt, például lopást követett el. Az még 
nem akadály a légiós tagság elõtt. Ám ha igen súlyos bûncselekményrõl van szó, 
s az illetõt emiatt körözik, bárhonnan is származzék a világból, nem veszik fel 
ebbe az alakulatba. Sõt nemegyszer az is megtörténik, hogy ott tartják a 
felvevõhelyen, kapcsolatba lépnek az Interpollal vagy az anyaország illetékes 
hatóságával, s már el is viszik.
– Ott tartottunk tehát, hogy sikeresen átmentél az orvosi szûrõn. Mi volt a 
következõ lépés?
– Következtek a különféle fizikai felmérõk. Ezek közül a futás volt a 
leglényegesebb, majd arra voltak kíváncsiak, hogy milyen az erõnléte az 
embernek. Rengeteg fekvõtámaszt kellett csinálni, húzódzkodni. Minden szerepelt 
ebben a megméretésben, ami a Cooper-teszthez is hozzátartozik. Csak sokkal, de 
sokkal szigorúbb feltételek között.
(Folytatjuk)
Szalay Zoltán
*
kc: Nem gyilkosok gyülekezete
Nem árt tudni, hogy a Francia Idegenlégió napjainkban már nem elsõsorban 
bûnözõkbõl áll, mint régen, s amiként nagyon sokan még ma is gondolják errõl az 
alakulatról. Évtizedekkel ezelõtt persze valóban megfordult ott rablóktól 
kezdve a gyilkosokig nagyon sokféle alak. Ma már azonban ez egyáltalán nem így 
igaz, nem így mûködik. Ha valaki ellen például súlyos bûntény miatt bármilyen 
körözést adtak ki a saját államában, azt a személyt az idegenlégió – mielõtt 
még belépne oda – napjainkban már kiadja, ha az adott ország hatóságai ezt 
kérik.